Megint nagyon elhanyagoltam az írást. De tegnap már édesapám is szóvá tette, ezért most megembereltem magamat, és leültem a gép elé. Nehéz belekezdeni a mondandómba, nehéz kitalálni mivel is kezdjem. Talán ezért is húztam-halasztottam ennyi ideig.

Nos, az ötödik évet is megkezdtük itt a világ másik felén – mert az talán már kiderült a blog eddigi bejegyzéseiből, hogy ha földrajzilag talán nem is, de kulturálisan olyan messze vagyunk kis hazánktól, amennyire csak lehet – erre bizony egyáltalán nem gondoltunk 2009 tavaszán, mikor úgy döntöttünk, belevágunk ebbe a nagy kalandba. Itt már írtam erről bővebben, most talán csak annyit, hogy az idén nyáron végre kihoztunk magunkkal egy pár olyan dolgot is, amelyek egyáltalán nem szükségesek az élethez, de nagyon megkönnyítik/élvezhetőbbé tették azt. Például az otthoni Bosch kézi mixert. Mert ugye ezen valóban több fokozat van, bár csak négy, nem úgy, mint a korábban itt vett indiai csodagépen, amelynek kilenc fokozata volt  - elvben. Gyakorlatilag minden fokozatban pontosan ugyanazt a fordulatszámot produkálta. Meg persze a habverők is olyan módon voltak kialakítva, hogy csak fémedényben lehetett használni, mert a műanyagot felkaparták. „Szerencsére” a nyár elején végleg felmondta a szolgálatot. Nem csoda, hiszen a motor hűtéséhez használt levegőt a gép elején, a tál fölött szívta be, azaz minden használat alkalmával telement liszttel, kakaóporra, tojáshabbal, tejszínnel stb. Tudtuk, csak idő kérdése és ezt nem fogja bírni. Végül is majd négy évig használtuk, nem is rossz eredmény.

Most már tényleg olyan régóta vagyunk itt, hogy teljesen beleszoktunk. Persze meglepetések mindig vannak, de ezek inkább már csak azért érnek, mert újra és újra előjön az emberből a régi énje, és úgy gondolkodik, mintha nem ebben a kultúrában lenne. Az egyik ilyen dolog, amit már régóta tudunk, de azért csak rácsodálkozunk, hogy mennyire nem haragtartók az indiaiak. Ezt persze, ha rosszindulatúak vagyunk, úgyis lehet értelmezni, hogy végtelenül vastag bőr van a pofájukon. Pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy itt teljesen elfogadott abszolút a saját érdekeidet nézni és képviselni, még akkor is, ha ehhez a másikat be kell csapnod, vagy kiabálnod kell vele. Ez itt teljesen „belefér”. A saját kultúrkörünkben, ha valakivel szemben felemeljük a hangunkat, jól összeveszünk vele, esetleg nem mondtunk neki igazat, akkor a következő találkozásnál mindkét félben van egy kis rossz érzés, és amíg nem tisztázódik a helyzet, erőltetett lesz a beszélgetés – ha van egyáltalán és nem kerüli el egymást a két ember messziről. Itt Indiában ez egyáltalán nem számít. Hiába csapott be Téged valaki, hiába jöttél erre rá, a legközelebbi találkozásnál úgy fog köszönteni, mintha mi sem történt volna és a legnagyobb haverok lennétek. Cserébe, ha Te kiabáltál vele, azt sem fogja a szívére venni.

De a mindennapi életbe visszaszokni nagyon könnyű volt. A gyerekek elmentek iskolába - csakúgy mint tavaly, most is vállaltuk, hogy az „újaknak” megmutatjuk, mi merre van – én elkezdtem dolgozni, Zsuzsi pedig belevetette magát a szülői munkaközösség munkájába. Itt az SZMK nem olyan jellegű, mint otthon, egy csomó értelmes programot szerveznek, amelyek egyrészt megkönnyítik az emberek beilleszkedését ebbe az idegen kultúrába, fejlesztik a szülőket, közösséget építenek és/vagy még pénzt is hoznak az iskolának, amelyből a diákok épülését finanszírozzák. Egy kis csavar ebben is volt, mert Zsuzsit tavaly elnökhelyettesnek választották meg. Az elnök első dolga augusztusban az volt, leült a kedvesemmel és elmondta neki, hogy visszamennek Amerikába (a férje a Walmart vezetője volt itt, és most úgy tűnik a Walmart kivonul Indiából). Puff neki. Annyit tudni kell, a kedvesem nem szeret első vezető lenni, leginkább a sok smúzolni való miatt, de most hirtelen az lett. Nem sokáig, mert rábeszélte az egyik ismerősét, akivel nagyon jól megértik egymást, hogy vállalja el az elnökséget. A latin-amerikai hölgy annak ellenére megtette, hogy korábban esze ágában sem volt ilyesmit csinálni. De azt mondta, Zsuzsival mindenképpen szeretne együtt dolgozni.

Hosszas keresgélés után végre találtunk egy háztartási alkalmazottat, aki most már lassan egy hónapja segít nekünk. Ez nem ment könnyen, mert nem tudunk lakást felajánlani annak, aki nekünk dolgozik, a követségen területén található alkalmazotti lakások ugyanis beteltek. A mi környékünkön pedig csak követségek vannak – ahol az alkalmazottak bent laknak – ezért senki nem lakik itt olyan, aki dolgozni tudna. De – lekopogom – 4 hét és kb. 15 interjú után végre találtunk valakit, aki hajlandó volt eljönni. A hölgy takarításban nem annyira erős, viszont szuper jól főz, olyan naanokat és laccsa parátákat csinál, hogy a tíz ujjunkat megnyaljuk utána. Tudom, hülyén hangzik, hogy nehéz meglenni alkalmazott nélkül. Ami nem is igaz, mert egy fél évig mi főztünk-takarítottunk, de nem volt nagy élmény. Sokkal kényelmesebb az élet, ha van egy háztartási segítség. És itt Indiában nagyon olcsó a munkaerő. Bár most kénytelenek voltunk sokkal többet fizetni, mint a korábbi bejárónőnek, abszolút értékben mégis egy megfizethető költség - főleg most, hogy az Indiai Rúpia mélyrepülést hajtott végre és 15%-ot veszített értékéből (két hete volt 20% is csak a piac visszakorrigált). Mindenkinek ajánlom, hogy most jöjjön Indiába, most INR 1 = HUF 3,5 ami az itt töltött négy év alatt messze a legjobb árfolyam.

Gyermekeink nagy elánnal vetették bele magukat a tanulásba, a lányoknak kell is, mert a gimnázium itt is elég kemény. Bizony sokszor este fél tízkor kell rájuk szólnom, hogy hagyják abba a tanulást, mert még leckét írnak. Ez persze most azért is van, mert röplabdázni járnak, és hetente négy edzés van, ez elég sok idejüket elveszi. Ezzel kapcsolatban el kell mondanom mennyire tündéri lányaim vannak. Az évet azzal kezdték, hogy az úszócsapatba jelentkeztek. Ez annak volt köszönhető, hogy én régóta rágom a fülüket, úszniuk kellene. Egyrészt mert a fizikai fejlődésüknek így kamaszkorukban nagyon jót tenne, másrészt mert jól úsznak (nem csak én láttam így a tornatanárok is leírták). Na, el is mentek, de látványosan szenvedtek miatta. Minden edzésről sírva érkeztek haza, hogy milyen kemény volt, mennyire elfáradtak és főleg mennyivel rosszabbak, mint a többiek. Ez ment egy hétig, aztán leültem velük, mert anyjuknak bevallották, csak azért mentek úszni, mert nekem meg akartak felelni, semmi kedvük nincs hozzá. Megbeszéltük, és most röplabdázni járnak. Ezt viszont nagyon élvezik. De becsületükre legyen mondva, elmentek úszni az én kedvemért, holott ők egyáltalán nem akartak.

Petinek vettünk egy gitárt, mert az egyik választott tárgya az idén ez. Értelemszerűen gitár nélkül viszonylag nehéz megtanulni. A tanár egy hosszú hajú, nagyon laza csávó (tényleg az), ha valakitől, tőle biztosan meg fog tanulni a fiam. Onnan tudjuk, hogy idén is volt „vissza az iskolába” este, amikor mi szülők végigcsináltuk a gyermekeink órarendjét 10 perces órákkal. Ilyenkor mindig egy kicsit irigykedem a gyermekeimre, hogy milyen jó helyre járnak. Na persze én sem panaszkodhatok, végül is 4 évet én is amerikai iskolában töltöttem – de azért az ennyire nem volt jó.

Nekem is sok elfoglaltsággal indult az év. Talán tudjátok, hogy Miniszterelnökünk október 16-19 között Indiába fog látogatni. Na, ez elég sok munkát ad az egész nagykövetségnek, nekem is. A látogatás során egy 75 fős üzleti delegáció is érkezni fog, az ő programjuk teljesen az én feladatom. Ezen felül Mumbaiban főkonzulátust fogunk nyitni, ennek elhelyezésének megkeresésében is sok mindent én csináltam, három hét alatt háromszor voltam ott. De legalább használni tudtam a korábbi tapasztalataimat. Mindenesetre nem unatkozom, most először fordult elő, hogy több napig nyolc előtt nem értem haza a munkából. Már el is felejtettem milyen ez :-)

 Időközben India egy kisebbfajta krízisen ment keresztül, a Rúpia pár hét alatt 20%-ot esett, de erről majd később írok. Elnézést a teljesen össze-vissza bejegyzésért, csak írtam, ami eszembe jutott.

Szerző: zdyzs  2013.09.17. 19:11 Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása