A közelmúltban volt címlap hír, hogy az egyik autógyárban a munkások sztrájkba léptek, mert fizetésemelést akarnak elérni. Ez önmagában talán nem is meglepő, azon viszont komolyan elálmélkodtunk, hogy milyen fizetést akartak elérni. A munkások követése ugyanis az, hogy három év alatt havi 100ezer rúpiára növekedjenek a fizetéseik. Ez mai árfolyamon 429.000 Ft/hó. Összehasonlításképpen a KSH gyorstájékoztatója szerint 2012 első negyedévében a magyar átlagkereset 219.200 Ft/hó volt.

Nekünk eddig tapasztalataink csak az „informális szektorban”, illetve a követségen dolgozók helyi alkalmazottak fizetéséről voltak. Minket nagyon meglepett, hogy az elvileg alacsony költséggel működő indiai ipar ezek szerint már egyáltalán nem az olcsó munkaerőn alapul.

Az is kiderült ugyanis a cikkből, hogy a dolgozók három év alatt meg akarják duplázni a fizetésüket. Ebből pedig ez következik, hogy most szinte pontosan annyit keresnek, mint a magyar átlagkereset (212,500 Ft/hó). Nem mélytengeri olajfúrótornyon dolgozó szakmunkások, nem plasztikai sebészek asszisztensei, nem banktisztviselők, hanem egyszerű autógyári munkások.

Ráadásul a fizetés mellett számos más, kiegészítő juttatást kapnak – támogatott lakásbérlet, kamatmentes kölcsön, egészségbiztosítás – azaz még az is lehet, hogy egy autógyári munkás Indiában jobban keres, mint otthon. Persze nem tudom mennyi az átlagkereset a Mercedes vagy Audi gyárban, lehet, hogy ott ennél többet visznek haza az emberek, de akkor is nagyon meglepő, hogy India egyáltalán közel van a magyar keresetekhez.

Mindez főleg annak fényében érdekes, hogy – szintén a cikk szerint – termelékenységben az indiai munkaerő a béka mesebeli fenekénél is lényegesen lejjebb található. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor egy magyar munkás effektíve olcsóbb, mint egy indiai.

Sokat beszélgetve az itt beruházó külföldiekkel, végül is, ha belegondolok, nem meglepő a helyzet. Minden befektető kivétel nélkül arra panaszkodik, hogy nem, vagy nagyon nehezen tud megfelelően képzett munkaerőt találni itt. Ekkor pedig két lehetősége van:

1.)    Elkezdi saját maga kiképezni az embereket, de ez nagyon sokáig tart, és a második opció miatt nagy az esély arra, hogy a képzés után a munkaerő lelép, azaz kidobott pénz volt az oktatására költött összeg.

2.)   Elszipkázza más gyáraktól a már viszonylag jól képzett munkaerőt.

Sokan élnek a második opcióval, mert 40-60% közötti elvándorlási mutatókról beszélnek az ide befektetők. Ez pedig nagyon felhajtja az árakat. De logikus is. Ha valaki már egyszer beruházott 100-300-500 millió dollárt egy üzem felépítésébe, akkor óriási lenne a vesztesége, ha az nem termelne. Ezért szinte bármi áron is el fogja csábítani azt a munkaerőt, amelyik neki kell. Pár ilyen váltás után pedig már simán magyar szinten fog keresni az indiai munkavállaló.

Amennyire tudom, Kínában is kezd -  más okokból – meredeken emelkedni az átlagkereset. Azaz van fény az alagút végén, nem kell leírni a magyar ipart, lassan – köszönhetően a nemlétező magyar béremelésnek (nekem legalábbis csak csökkent a fizetésem az elmúlt négy évben) – újra versenyképes lesz a magyar bérszínvonal