Tegnap olvastam az újságban, hogy a Tervbizottság –mert Indiában még van ilyen - legutóbbi jelentése alapján 2010-ben mindössze 2,76 millióval több munkahely volt Indiában, mint 2005-ben. Ez elszomorító adat, mert a rendkívül fiatal lakossági korfa miatt Indiában havonta egymillió ember lép be a munkaerőpiacra. Azaz 2005 óta közel 60 millió állás hiányzik Indiában. Persze biztos vannak, akik közben már nem dolgoznak és az új munkaerő a helyükre léphet, ezért ez a szám biztosan kisebb, de tekintve, hogy Indiában az emberek nagy része addig dolgozik, amíg meg nem hal, nagyságrendi eltérés biztos nincsen.

Ezek szerint India a munkahelyteremtés nélküli gazdasági növekedés csapdájába esett. Az elmúlt öt évben ugyanis elég rendesen növekedett az  ország GDP-je, volt, amikor 9%-al! Ez azonban nem jelent meg új munkahelyekben. Az állások hiányában a munkaerőpiacra ebben az időszakban belépő Franciaországnyi ember minden bizonnyal a „nem szervezett” szektorban (a feketemunka eufemisztikus megnevezése Indiában), mindenféle szociális háló nélkül és vélelmezhetően minimális bérért dolgozik – ha van munkája egyáltalán. Ez a keveset vizsgált tény rendkívüli kockázatokat rejt. Munkahelyek nélkül India sokat emlegetett demográfiai előnye – amellyel arra utalnak, hogy a népesség több mint 50%-a huszonöt év alatti – nagyon könnyen demográfiai bombává válhat, hiszen biztos megélhetés nélkül az állástalan fiatalok nagy tömege komoly szociális robbanást okozhat a jövőben.

De amennyiben feltételezzük, hogy sikerül is elkerülni a társadalmi elégedetlenség erőszakos cselekményekben való megnyilvánulásait, a munkahelyek hiánya akkor is el fogja lehetetleníteni a gazdasági fejlődés elvárt növekedését az országban. A munkaképes korú lakosság munka és jövedelem hiányában ugyanis nem fog tudni fogyasztani – vagy fogyasztása minimális szintre fog korlátozódni – ezért a mindenki által előrejelzett belső piaci növekedés nem fog bekövetkezni.

Ezek alapján a rózsás előrejelzések, a növekedési görbéket szépen kiegyenesítő és 20-50 évre extrapoláló színes powerpoint prezentációk bizony elég megalapozatlannak tűnnek. Nekem egyébként abszolút rejtély, hogy ez a 60 millió ember miből él? Persze a napi bevásárláskor valamennyit azért látunk, mert mindenütt tízszer annyi ember dolgozik, mint amennyi ésszerűen szükséges lenne.

A jelentés szerint egyébként 2005-ben 457,46 millió, 2010-ben 460,22 millió állás volt az indiai munkaerőpiacon. Figyelembe véve az 1,2 milliárd fölötti lakosságot, ez azt jelenti, mindössze a népesség 38%-a rendelkezik munkahellyel. Ez kb. megfelel a magyar viszonyoknak, nálunk is kb. 4 millió ember dolgozik.

Megvizsgálva az állások változásának belső szerkezetét, kiderül, hogy az ipari szektorban az állások egyenesen csökkentek. Öt év alatt ötmillió állás szűnt meg az iparban. Növekedni csak az építőipar, a bányászat és a szolgáltató szektor tudott. A mezőgazdaságból és az iparból kikerülő munkavállalókat gyakorlatilag az építőipar szívta fel, amely a legkevésbé szakképzett munkásokat kívánja meg.

Más fejlődő országokban (pl. Kína, Brazília, Dél-Afrika) az ipari termelés növekedése tartósan meghaladja a GDP növekedését, és az ipar szerepe egyre nagyobb a GDP-n belül. Indiában sajnálatosan ez nem következett be, az ipari termelés részesedése a nemzeti össztermékből 16%-on stabilizálódott, és nem növekszik.

Nem is csoda egyébként, hogy eltűntek az állások, mert egyre drágább már az indiai munkaerő is, de ez már egy másik poszt témája lesz.       

Szerző: zdyzs  2013.03.07. 04:51 4 komment

Címkék: munkahely ipar demográfia növekedés GDP India

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2013.03.12. 06:42:36

Elég sok cég ment Indiába, és pár év szenvedés után örömmel hátrált ki. Szerintem. Nem a munkaerő ára a probléma, hanem a képességei. A minőség amit produkálnak olyan mértékben szar, hogy a kínai adibos gyár dolgozói könnyesre röhögik magukat rajta.
Másképp megfogalmazva: Ki látott már Made in India terméket Indián kívül? (Segítek, ha van otthon füstölő, akkor az talán az.)
Kína sokat kritizált egyke politikája véleményem szerint azt egyik pillére a kínai gazdaságnak.
India "demográfiai előnye" szerintem egy orbitális bullshit. Ki veszi azt be, hogy milliárdnyi képzetlen fiatal előnyt jelent? Mert abban nincs kétség, hogy képzetlenek. Átlagban. A kínai se az oktatás csúcsa, de itt van elit képzés, a maradék meg be van idomítva, hogy engedelmeskedjen. Igen, szarul hangzik, de hatékony.

zdyzs 2013.03.13. 18:53:16

@Ahmet: Ezt nagyon egyezően látjuk, az itteni sok képzetlen fiatal szerintem sem válik előnyéra az országnak. Sőt, örülhetnek, ha nem lesz komoly társadalmi robbanás a dologból. Mert valamiből ennek az évente 12-14 millió új munkásnak is élnie kellene.
Abban is nagyon igazad van, hogy füstölőn (és hozzáteszem ruhán) kívül nem nagyon tudok más ipari terméket mondani, amit innen exportálnának, legalábbis nem Európába. Pedig a statisztikák szerint egy csomó elektronikai meg gépipari termék megy innen oda (hazánkba is). Csak azt tudom elképzelni, hogy ezek mind alkatrészek.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2013.03.14. 10:28:37

@zdyzs: És az is baj, hogy aki képzett, az se világszínvonalon. Barátom dolgozott Indiaiakkal, építészekkel, egy katasztrófa volt, pedig mind építészmérnök volt.

zdyzs 2013.03.17. 09:32:50

@Ahmet: Én sem találkoztam még olyan nyugatival aki pozitívan nyilatkozott volna az itteni munkaerő képzettségéről. De addig örüljünk, amíg ez így van, addig valamennyi munka nekünk magyaroknak is marad. :-)
süti beállítások módosítása