2013. január elsején reggel hatkor keltünk, fiatalabb korunkban nagyjából ilyenkor értünk haza a szilveszteri buliból! De változnak az idők. Az igazat megvallva, nem is bánom, egy kicsit mindig is erőltetett volt nekem a szilveszter, a legjobb bulik soha nem december 31-én voltak. Azonban mióta itt vagyunk, nem fenyeget egy rossz buli veszélye, mert mindig utaztunk.

Azért keltünk korán, mert a Ha Long-öbölbe befizetett három napos túránkra reggel hétkor indult a busz, és előtte még mindenképpen reggelizni akartunk. Minket szedett fel először, így jó egy órát töltöttünk azzal, hogy felvegyünk utastársainkat. Aztán kevéssel nyolc után el is indultunk a Hanoitól jó négyórányira levő Unesco Világörökségként nyilvántartott Ha Long-öbölbe, ahol két éjszakát egy hajón töltöttünk. Nagy elvárásokkal indultunk neki, mert mindenki szerint csodálatos hely, és előzetesen csak annyit tudok mondani, valóban az. De ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre utaztunk a buszban, és reménykedtünk , hogy a borús, felhős égbolt felszakadozik majd, mire a tenger partjára érünk. Sajnos ez egyáltalán nem történt meg, három teljes napon keresztül borongós, novemberi idő volt. Szerencsére pár fokkal melegebb volt, mint Hanoiban, de korántsem kellett nekivetkőznünk.

Útközben megálltunk egy hatalmas üzletben, ahol a turistáknak eladható vietnámi szuvenírok teljes szortimentjét megtalálhattunk egy óriási hangár-szerű építményben. Ezekből legalább egy tucat van nagyjából félúton, ahol WC szünetet tart minden busz. A sofőr és az idegenvezető kaját is kap, a turisták pedig addig bóklászhatnak szabadon a rengeteg áru között. A másfél tonnás Buddha szobortól a méterre árult szöveteken (és még ezer máson) keresztül a bambuszból készült hűtőmágnesig minden van. Sőt, ahol mi voltunk, egy külön területen mozgássérült emberek képeket hímeztek. Hihetetlen ügyességgel járt a kezük, ahogy az előttük levő kép alapján a vászonra előrajzolt formákba öltötték a megfelelő színű cérnát. A képekről csak közelről lehet megmondani, hogy hímezve vannak, messziről csak egy kicsit jobban csillognak, mint egy festmény. Biztosak voltunk benne, hogy visszafelé is meg fogunk állni, ezért – egyelőre - nem vettünk semmit.

A Ha Long-öbölben külön kikötő várja a sok ezernyi turistát, és egész szervezetten szállítanak be kisebb motoros csónakokba, amelyek a hajókhoz viszik ki az embereket. A drágább hajók persze kikötnek a part mellett, de mi ennél olcsóbb megoldást (erről majd később) választottunk, ezért minket egy ütött-kopott bárka szállított ki, amely rögtön az elején összeütközött egy másik csónakkal, majd mikor elhagytuk a mólót, minden közelben levő hajónak nekiment. Ennyire bénák még mi sem voltunk mikor életünkben először vezettünk hajót Dél-Franciaországban. Egymásra nézve izgultunk, hogy ne ez a kormányos legyen majd a hajón később. Szerencsénkre ott más személyzet volt.

A hajó is eléggé elhanyagolt állapotban volt, de ahogy láttuk messziről, egyik kapitány sem tartja fontosnak, hogy jól karban tartja kis birodalmát, legalábbis a festés és a takarítás biztosan nem erősségük. De a kabinunk egész nagy volt – ahhoz képest, hogy hajón voltunk - az ágynemű tiszta, a fürdőszoba pedig egészen újnak tűnt. Kis időbe telt, amíg sikerült rávenni a légkondicionáló berendezést, hogy meleg levegőt fújjon, de azért sikerült. Elindultunk két napos utunkra.

A Ha Long-öböl egy 1 500 km² nagyságú terület a Vietnami-öbölben (Tonkin Gulf), Vietnam északi részén. Hivatalos adatok szerint 1 969 mészkőszikla emelkedik ki a vízből, amelyek többsége lakatlan sziget vagy szirt, nagy része több száz méter magas. (forrás Wikipédia) Ezek a sziklák teljesen össze-vissza helyezkednek el a sekély (kb. 4-10 méteres) vízben és a legtöbb helyen függőleges sziklafalként merednek a víz fölött. A teljesen sík felületeken kívül mindenütt buja növényzet van rajtuk. Olyan óriási tömegben vannak, hogy a horizont úgy néz ki, mintha egy hegység csúcsait látnánk, amely a tengerparton van. Csak tudni lehet, de látni nem, hogy a távoli sziklák között is víz van.

Első utunk egy úszó faluhoz vezetett, ahol az emberek születnek, felnőhetnek, házasodhatnak, gyereket nevelhetnek és meghalhatnak anélkül, hogy kitennék a lábukat a szárazföldre. Gondolom ez azért a legtöbb lakos esetében túlzás, de az biztos, sokat nem töltenek szilárd talajon. Kétszemélyes, elementárisan ütött-kopott kajakokba ültettek minket és egy fél órát lapátolhattunk a környéken. Így élvezhető a legjobban, a kajakban egyrészt csend van, másrészt arra megy az ember, amerre akar (persze egy ilyen túrán csak mértékkel, de akkor is). Áteveztünk egy barlangon is, amelynek túloldalán egy sziklával teljesen körbevett öböl volt. Nagyon békés és szép hely volt. Visszafelé kicsit eveztünk az úszó házak között és több kutyát, sőt egy macskát is láttunk. Remélem, szeretik a halat, különben felkopik az álluk.

Estére lehorgonyoztunk egy viszonylag csendes helyen és elfogyasztottunk egy hat vagy hét fogásból álló vacsorát, a kajára nem lehetett panaszunk, sőt még meleg víz is volt, ezért elégedetten tértünk nyugovóra.