Úgy gondolom, nem csak innen tűnik úgy, hogy India nagyon „divatba jött”. Sokat és sok helyen lehet arról olvasni, hogy India milyen fontos piac a világon, India lesz majd a világgazdaság motorja, az indiai fogyasztás (is) fogja újra felpörgetni az világgazdaságot. Nos, ezt szeretném egy kicsit kontextusba helyezni.

Az első, amit szeretnék kiemelni, az India, mint a gazdasági növekedés motorja a világon. Azt hiszem, azt nyugodtan elmondhatjuk, hogy a világgazdaság számára egy-egy ország által támasztott kereslet az importjában jelenik meg. Hiszen ezek azok a termékek, amelyeket más országoktól vásárolnak, a többit belföldön termelik meg. Nos, India 2010-11-ben USD 370 milliárd értékben importált különböző termékeket - mivel India nem hogy importőr lenne a szolgáltatások területén, hanem nagyon is exportőr, azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha a szolgáltatások kereskedelmét most nem vizsgálom. Ez önmagában sem valami nagy eredmény, a világban a 11. helyre elég. De ha megvizsgáljuk miből is tevődik össze ez az import, akkor még meglepőbb számokra bukkanunk. Az import 31%-a (USD 116 milliárd) petróleumszármazék, 20%-a (USD 77 milliárd) pedig drágakő, gyöngy, nemesfém (90-ban arany) és ékszer. Ha ezeket nem számoljuk - mert valljuk be őszintén, ezen termékek csak a világ nagyon kevés országának állnak rendelkezésére – akkor az indiai import éves szinten USD 176 milliárd. Ez már csak a 21. helyre elég, nagyságrendileg a török, osztrák és lengyel importnak felel meg. Azaz Ausztria majdnem olyan „motorja” a világgazdaságnak, mint India (és mennyivel közelebb van kis hazánkhoz!!!). Persze csaltam, mert egészen biztos, hogy az osztrák importnak is egy része olajszármazék, de akkor is jól mutatja, az indiai gazdaság jelenleg nagyon messze van attól, hogy felpörgesse a világgazdaságot.
A második, amit szeretnék megosztani veletek, azok az indiai középosztályról való téves elképelések. Sok helyen hangzik el, hogy Indiában nagyon jelentős középréteg van kialakulóban, akiknek a vásárlóereje európai szinten van. Nos, a számok egészen mást mutatnak. Azon indiaiak száma, akik éves szinten 4.600 Eurónál többet keresnek kevesebb mint 20 millió. Egészen biztos vagyok benne, hogy egyedül Németországban több mint 20 millió ember keres havi 390 Eurónál többet. Az vezet félre mindenkit, hogy Indiában egész mások a mértékek, itt már az is középosztálynak számít, aki havi 150 Eurót visz haza. Rájuk nem lehet üzleti modellt építeni! Legalábbis európai értelemben nem.
Ezt talán az alábbi táblázat is mutatja, amely az indiai háztartások jövedelem-eloszlását ábrázolja (a könnyebb érthetőség kedvéért átszámoltam forintra):
Tudom, kicsit kicsire sikerült, de a lényeg biztosan látszik, az indiaiak nagyon keveset keresnek. Azt gondolom nyugodtan kiejlenthetjük, hogy egy havi 135ezer forint alatti jövedelemmel rendelkező háztartás nem fog kiemelkedő importkeresletet támasztani Biztosan állíthatom - a mi öttagú családunk csak kajára kb 100ezer forintot költ és ebben nincs benne a gyerekek ebédje. Mi (a reggeli műzlin kívül) teljesen indiai módon étkezünk, biztos vagyok benne egy átlag középosztálybeli indiai család sem ússza meg lényegesen kevesebből.  Ezen nívó felett pedig mindössze az indiai háztartások 1,2% található. Ez kb. 2,4 millió háztartás. (nagyjából 200 millió háztartás van Indiában). Sajnos éretelmezhető magyar adatot nem találtam, pedig vagy fél órát kerestem. De szinte biztos vagyok benne, csak hazánkban közel ennyi háztartás van (ha nem több), amelynek a jövedelme meghaladja a 135ezer forintot havonta. Azt is figyelembe kell venni, hogy míg nálunk az átlag háztartás alig nagyobb mint 3 fő, Indiában átlag 6 embert kell eltartani ennyi pénzből.
Azaz arra nem számíthat a világ, hogy a sok egyre gazdagabb (már persze itteni éretlemben) indiai fogyasztó hirtelen elkezdi költeni majd a pénzt más országok termékeire, mert egész egyszerűen nincs neki. Persze ezzel együtt igaz, hogy a nagy számok miatt jól megy itt minden luxusmárkának, de ez egy nagyon-nagyon kicsi réteg fogyasztása, amely világszinten lehet, hogy a Patek-Philippe-nek és a Guccinak sokat segít, de az átlagtermékeket gyártó cégeknek nem.
Szerző: zdyzs  2012.03.17. 19:32 16 komment

Címkék: india fogyasztás világgazdaság jövedelem import átlag növekedés háztartások

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2012.03.18. 02:21:37

Mindig örülök annak, mikor a zsigeri érzéseimet egy szakember számokkal is alátámasztja. Mikor én mondtam ezeket, a legtöbben úgy néztek rám, mintha teljesen hülye lennék.

zdyzs 2012.03.18. 06:43:58

@Ahmet: Teljesen igazad van, messziről India nekem is a korlátlan lehetőségek hazájának tűnt. Itt aztén kiderül, hogy a valóság nagyon messze van attól a képtől amelyet sok ezer kilométer távolságból lát az ember. Ezért is írtam le ezeket azadatokat. Sőt egy újabb táblázatot is beletettem a tegnapi újság egyik cikke alapján, amelyik még inkább alátámasztja, hogy nagyon-nagyon sok idő fog eltelni addig, amíg India valós, mérthető keresletet fog támasztani a világpiacon.

पेतॅर 2012.03.18. 09:48:33

Nagyon szuper bejegyzés, köszönet érte!

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2012.03.19. 00:22:26

@zdyzs: Grafikon odavert. Főleg, mikor rájöttem, hogy háztartásra van vetítve. :)

zdyzs 2012.03.19. 19:52:40

@Ahmet: Én is háromszor megnéztem, de azt írja a grafikon az újságban, hogy "household" az pedig háztartás.
Ezért van ide kiszervezve minden call center...

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2012.03.20. 11:35:33

Szia!

A bejegyezés nagyon jó, jól összeszedted a lényeget.

Te mit gondolsz arról, hogy esetleg az az indiai adóhivatal kicsit optimistán látja a családok jövedelmi helyzetét? Azért kérdezem, mert ha jól tudom, akkor csak a lakosság 3%-a fizet jövedelemadót, azaz hivatalosan nekik van 200ezer rúpiánál magasabb havi jövedelmük. Ráadásul az indiai lakosság többsége még mindig a falvakban él, ott pedig egy család havi jövedelme nagyon nagyon alacsony (pl. egy selyemszövő jó, ha havi 2000 rúpiát megkeres, egy falusi tanár 3000 rúpiát, stb.), a nők meg még ennyit se keresnének, ha egyáltalán lenne munkalehetőség számukra.

De ez az írásod lényegén semmit nem változtat...sőt, ez csak megerősíti azt, hogy India sajnos nem lehet motorja a világgazdaságnak.

Üdv,
Sajo'

u.i.: sokat tanulok a bejegyzéseidből

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2012.03.20. 13:29:27

@Sajo - www.chanceindia.org: Bocs, az előbb elírtam. A 200ezer természetesen nem havi, hanem éves jövedelem, ami felett kell az adót fizetni. :-)

Sajo'

zdyzs 2012.03.20. 14:26:15

@Sajo - www.chanceindia.org: Köszönöm, most elég sokat foglalkozom a makró dolgokkal ezért gondoltam, hogy itt is megosztom veletek.
Szerintem a táblázat elég reálisan tükrözi a családok helyzetét, ha megnézed, az általad megadott selyemszövő a maga közel tízezer forintnyi jövedelmével egymaga is alulról az 5. kategóriában lenne.

A családok majdnem 33%-a a 2000-4000 rúpia/hó sávokban van (ez a táblázatban a 9000-13000 és a 13001-18000 együtt). A táblázat szerint a családok 68,9%-ának a havi jövedelme nem haladja meg az 5000 rúpiát. Szerintem ez reális.

A jövedelemadó pedig ÉVI 200ezer rúpia alatt nincs - illetve mostantól nem lesz, eddig 180ezer rúpia éves jövedelem volt az alsó sáv határa

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2012.03.20. 14:32:51

@zdyzs: Szia!

Hmmmm...nem vettem észre, hogy a grafikonon forintban vannak megadva a számok, valamiért természetesnek vettem, hogy rúpiában vannak. Így, hogy le kell osztanom 5-el (mármint, hogy megkapjam a rúpiát), már sokkal reálisabb. :-)

Bocs a figyelmetlenéségért és köszönöm a választ!

Sajo'

zdyzs 2012.03.20. 14:45:22

@Sajo - www.chanceindia.org: Érthető, végül is Indiáról van szó! :-)

De azt gondoltam otthon mindenkinek könnyebben érthető, ha forintot írok.

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2012.03.20. 15:37:52

@zdyzs: Persze, szerintem is logikusabb volt forintban megadnod, csak nem figyeltem fel rá (valószínűleg a Times of India hivatkozás miatt szociáltam egyből rúpiára).

A hivatkozásról jut eszembe: nem bánod, ha ezt a grafikonodat majd felhasználom a blogomban? Természetesen meghivatkozva Téged.

Üdv,
Sajo'

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2012.03.21. 08:18:40

@Sajo - www.chanceindia.org:
Kínáról kerestem hasonlót, mert állandóan ezt a két országot hasonlítgatják.
Ezt találtam:
www.cuug.ab.ca/branderr/pmc/053_idmc1970.html
Sajnos az eredetit nem találtam meg, csak ezeket a screenshotokat 1970-től 2000-ig. Elég tanulságos.

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2012.03.21. 15:30:32

@Ahmet: Szia Ahmet!

Tényleg nagyon tanulságos, mégha az Indiára vonatkozó jövedelemadatok nyilvánvalóan túlzóak is benne. Ha csak az ebben a bejegyzésben szereplő, indiai adóhatóság által megadott adatokat veszem figyelembe, akkor is, hiszen az általad talált grafikonok alapján az indiai lakosság túlnyomó többségének 1000 USD feletti éves jövedelme van, ezzel szemben edig a valóság az, hogy nagyobb részüknek sokkal kevesebb.

De ha csak a tendencia is igaz esetleg, akkor is érdekes...és igazából a személyes tapasztalatom is ez volt. Míg Kínában azt éreztem,hogy a fejlődés és a gazdagodás mindenhol látható (persze nyilván nem egyenlő mértékben egy kis faluban, mint egy központi szerepet betöltő nagyvárosban), addig Indiában a legtöbb helyen semmi sem érzékelhető a fejlődésből(ami amúgy is kisebb mértékű szerintem). Ha jól értelmezem a grafikonokat, akkor Indiában egy nagyon szűk réteg profitál a fejlődésből, míg Kínában sokkal nagyobb arányban részesedik az átlagember is ennek előnyeiből. De örülnék, ha a gazdasági kérdésekhez nálam jobban értő bloggazda is megnézné a grafikonokat és nyilatkozna. :-)

Sajo'

zdyzs 2012.03.21. 18:41:36

@Sajo + Ahmet: Sziasztok!

Sikerült végre megnéznem nekem is a grafikonokat - érdekes. Ahogy Sajo mondta, valóban azt lehet belőle kiolvasni, hogy most már Kínában jobban szétoszlik a jövedelem, holott az idősor kezdetén még jóval egyformább volt az eloszlás. Ha igazak a grafikonok, akkor visszaigazolják azt a tapasztalatot, hogy Indiában - miközben tényleg viszonylag gyorsan fejlődik - nem csökken a gazdagok és a nincstelenek közötti szakadék.
süti beállítások módosítása