Hétköznapjaink sorának szürkeségét ritkán töri meg valami esemény. Ezt általában sem éljük meg rosszul, de a szerdai nap még inkább felértékelte munkanapjaink egyhangúságát. Szerda délelőtt robbantásos merénylet volt a legfelsőbb bíróság épülete előtt, este fél tizenkettőkor pedig a Richter skála szerint 4,2-es földrengés rázta meg Delhit. A robbantást csak a hírekből hallottuk, ami furcsa, hogy mi Zsuzsival a földrengést is, annak ellenére, hogy még ébren voltunk.

A reggeli terrorcselekmény miatt mi azt hittük, este is valamilyen robbanás rázta meg a környéket. Egy robbanás-szerű hang után pár másodpercig mozgott a föld, de mi akkor azt hittük, hogy a robbanás lökéshulláma miatt dülöngélünk. Mivel gyertyafénynél ültünk kint a kertben, azt nem érzékeltük, hogy mozognak a tárgyak. Csak másnap reggel, az újságból tudtuk meg, 5-6 másodpercen keresztül mozgott a föld. Egy kicsit meg is nyugodtunk, hogy „csak” földrengés volt. Furcsa ezt mondani, de igaz, mert ha egy robbantás miatt tántorodtunk volna meg, annak nagyon közel kellett volna lennie a követséghez. A mi környékünk pedig biztonságosnak számít, hiszen komoly erőkkel védik. Ha ennek ellenére lett volna valami, az nem lenne megnyugtató. Ezért jobb, hogy csak egy földrengés miatt ijedtünk meg. Azt sem nagyon, sőt a gyerekek átaludták az egészet.

A reggeli robbanásban viszont sajnos 13 ember meghalt és 86 megsérült. A terroristák egy aktatáskába rejtett házilag műtrágyából, TNT-ből és gázolajból fabrikált bombát robbantottak fel a biztonsági vizsgálatra várakozó emberek között. Az aktatáskát jól megtömték csavarokkal és fémdarabokkal, hogy minél nagyobb károkat okozzon. Félelmetesen gyáva cselekedetnek tartom ártatlan, védtelen embereket megölni. A fegyveres harccal sem értek egyet, de ha már valaki bizonyítani akar valamit, akkor fogjon fegyvert és harcoljon azok ellen, akik védekezni is tudnak. Maximális gyávaság olyanokat megtámadni, akiknek esélyük sincs arra, hogy védekezzenek. Egyébként csodálom, hogy ezt az érvet senki nem hozza fel a terrorizmus elleni harcban. Tudom, nem sok embert tántorítana el, de ha már két leendő merénylő meggondolná magát, mert belátná, hogy egy utolsó piti kis anyámasszony katonája, aki így tesz, már megérné. És gyanítom, ezen fanatikusok között azért lenne olyan, akinek bántaná ennyire a hiúságát, hogy gyávának tartják.

Az indiai hatóságoknak egyelőre nincs sok elképzelésük arról ki az elkövető, és sajnos az elmúlt két évben nyolc olyan merénylet volt, amelyet nem sikerült felderíteniük. A legtöbb kritikát azért kapják most, mert májusban már volt egy merénylet-kísérlet ugyanitt (akkor túl korán robbant a bomba és nem teljesen – nem is sérül meg senki), ennek ellenére nem változtattak lényegesen a legfelsőbb bíróság környékén a biztonsági rendszabályokon, még a megrendelt plusz 14 kamerát sem szerelték fel. Azt gondolom akkor sem tudták volna megakadályozni, hogy ilyen történjen.

Bár a norvégiai események után tényleg sehol sem érezheti magát az ember teljes biztonságban, azért Delhi egy fokkal rosszabb hely ebből a szempontból is. Éljenek a szürke hétköznapok!!!

Szerző: zdyzs  2011.09.11. 19:25 Szólj hozzá!

Címkék: india terror bomba merénylet földrengés delhi

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása