A pálya kör alakú, melynek közepén található az a terület, ahol elhelyezik a „wicket”-et. Ez két apró fadarab, amelyet három függőleges, egymástól egyenlő távolságban álló kb. 70 centis fadarabra helyeznek el keresztben. A játék ezen fadarabok eltalálásáról szól.

Mint a legtöbb sportban, két csapat van. A meccs elején eldől ki fog először ütni („bat”) és ki fog dobni („bowl”). A csapatok konszekutív üzemmódban játszanak. Az ütőcsapatból csak két játékos van a pályán, akiknek az a feladata, hogy megvédjék a wicketet. A dobócsapat dobói ugyanis meghatározott távolságból próbálják eltalálni a fadarabokat. Szigorúan nyújtott karral kell dobniuk, ezért annyira természetellenes a mozgásuk. A „védők” közül mindig csak az egyik áll a wicket előtt, egészen addig, amíg ki nem esik. A kezében tartott lapos végű ütővel kell megvédenie a wicketet. Ha elég nagyot üt a labdába, akkor elkezd futni oda, ahonnan a dobó dobott. Ez egy pont. Ha nagyobbat ütött, akkor visszafut. Ez két pont. Még nagyobb ütésnél megint elfut a dobóig. Ez három pont. Ha akkorát üt, hogy a labda eléri a pálya szélét, az négy pont. Ha olyan hatalmasat üt, hogy a labda kirepül a pályáról, az hat pont. Így lehet pontokat szerezni. Páratlan számú pontnál pedig cserél csapattársával. Ez azért van, mert mindkét játékosnak futni kell (oda ahonnan a másik indult), és ugye páratlan számnál mindig a másik marad a dobóval szemben. Ha nem üt elég nagyot, akkor nem fut, akkor nincs pont.

Az ütőjátékos négyféle módon tud kiesni:

1.      A dobó eltalálja a wicketet

2.      Elüti a labdát és a dobócsapat játékosai közül valaki elkapja mielőtt földet érne.

3.      Elüti a labdát, elkezd futni, de mielőtt odaérne a biztonságos zónába, a dobócsapat eltalálja a wicketet a labdával.

4.      Az egyértelműen a wicket felé tartó labdát a testével állítja meg, nem az ütővel.

Amíg nem esik ki, a játékos ott marad, akár az egész félidőben – bár ez ritkán történik meg. Ha kiesett egy csapattársa veszi át a helyét, amíg 10-en ki nem estek.

A dobó tehát próbálja eltalálni a wicketet, az ütőcsapatból egy pedig ezt akadályozza meg az ütővel. A dobócsapat játékosai a pálya különböző pontjain állnak és várják, hogy feléjük jöjjön a labda. Amennyiben ez a ritka és nem várt - és tegyük hozzá sokakat zavarba hozó - esemény bekövetkezik, megpróbálják elkapni és visszadobni a wickethez. A „félidő” kétféle módon érhet véget.

1.      10 ütőjátékos kiesik

2.      Lejár mind az 50 „over”.

Mi is az az „over”? Egy over egyszerűen hat dobást jelent. Azaz egy félidőben a dobócsapat 300szor próbálja meg eltalálni a wicketet. Az ütőknek pedig 300 lehetőségük van pontot szerezni. Ezt hat labdánként overekre osztják, leginkább azért, hogy lehessen közben pihenni és reklámozni. Ha megvolt az 50 over, vagy kiesett 10 játékos, a csapatok cserélnek. Azaz az eddigi ütőcsapat lesz a dobó és vica versa. A másodiknak ütő csapat „kergeti’” az első eredményét, próbál eggyel több pontot szerezni mint az elsőnek ütők.

Egy ilyen 50 overes (azaz ODI) meccs olyan 8-9 órát tart. 270-280 pont már jó eredménynek számít. Vannak persze további finomságok, mint pl, az a dobó gyorsan és egyenesen dob, vagy lassan, de megcsavarva a labdát, vagy az úgynevezett „powerplay”, amikor a dobócsapat csak 3 játékos állíthat a pálya széléhez közel (általában 6 van), ezzel is növelve az esélyét annak, hogy 4 pontot érjen el az ütő, mivel több olyan része van a pályának, ahol a guruló labdát nem tudják elérni a játékosok. De ezekbe most nem mennék bele, remélem valami alapvető képet sikerült mindenki számára adnom India egyetlen általános vallásáról.