El kellett jönnie egy világbajnokságnak, ahhoz, hogy nagyjából megértsem a krikett szabályait. Így az eddig teljesen unalmasnak tűnő játékról kiderült, hogy nagy taktikai csata, rengeteg fordulattal. OK, nem olyan gyors játék, mint a jégkorong, de itt legalább látszik a labda. Megpróbálom összefoglalni mi is a lényege annak, amit a világbajnokságon játszanak (ugyanis sok változata van krikettnek, amelyek elsősorban abban különböznek melyik milyen hosszú).

)

A pálya kör alakú, melynek közepén található az a terület, ahol elhelyezik a „wicket”-et. Ez két apró fadarab, amelyet három függőleges, egymástól egyenlő távolságban álló kb. 70 centis fadarabra helyeznek el keresztben. A játék ezen fadarabok eltalálásáról szól.
Mint a legtöbb sportban, két csapat van. A meccs elején eldől ki fog először ütni („bat”) és ki fog dobni („bowl”). A csapatok konszekutív üzemmódban játszanak. Az ütőcsapatból csak két játékos van a pályán, akiknek az a feladata, hogy megvédjék a wicketet. A dobócsapat dobói ugyanis meghatározott távolságból próbálják eltalálni a fadarabokat. Szigorúan nyújtott karral kell dobniuk, ezért annyira természetellenes a mozgásuk. A „védők” közül mindig csak az egyik áll a wicket előtt, egészen addig, amíg ki nem esik. A kezében tartott lapos végű ütővel kell megvédenie a wicketet. Ha elég nagyot üt a labdába, akkor elkezd futni oda, ahonnan a dobó dobott. Ez egy pont. Ha nagyobbat ütött, akkor visszafut. Ez két pont. Még nagyobb ütésnél megint elfut a dobóig. Ez három pont. Ha akkorát üt, hogy a labda eléri a pálya szélét, az négy pont. Ha olyan hatalmasat üt, hogy a labda kirepül a pályáról, az hat pont. Így lehet pontokat szerezni. Páratlan számú pontnál pedig cserél csapattársával. Ez azért van, mert mindkét játékosnak futni kell (oda ahonnan a másik indult), és ugye páratlan számnál mindig a másik marad a dobóval szemben. Ha nem üt elég nagyot, akkor nem fut, akkor nincs pont.
Az ütőjátékos négyféle módon tud kiesni:
1.      A dobó eltalálja a wicketet
2.      Elüti a labdát és a dobócsapat játékosai közül valaki elkapja mielőtt földet érne.
3.      Elüti a labdát, elkezd futni, de mielőtt odaérne a biztonságos zónába, a dobócsapat eltalálja a wicketet a labdával.
4.      Az egyértelműen a wicket felé tartó labdát a testével állítja meg, nem az ütővel.
Amíg nem esik ki, a játékos ott marad, akár az egész félidőben – bár ez ritkán történik meg. Ha kiesett egy csapattársa veszi át a helyét, amíg 10-en ki nem estek.
A dobó tehát próbálja eltalálni a wicketet, az ütőcsapatból egy pedig ezt akadályozza meg az ütővel. A dobócsapat játékosai a pálya különböző pontjain állnak és várják, hogy feléjük jöjjön a labda. Amennyiben ez a ritka és nem várt - és tegyük hozzá sokakat zavarba hozó - esemény bekövetkezik, megpróbálják elkapni és visszadobni a wickethez. A „félidő” kétféle módon érhet véget.
1.      10 ütőjátékos kiesik
2.      Lejár mind az 50 „over”.
Mi is az az „over”? Egy over egyszerűen hat dobást jelent. Azaz egy félidőben a dobócsapat 300szor próbálja meg eltalálni a wicketet. Az ütőknek pedig 300 lehetőségük van pontot szerezni. Ezt hat labdánként overekre osztják, leginkább azért, hogy lehessen közben pihenni és reklámozni. Ha megvolt az 50 over, vagy kiesett 10 játékos, a csapatok cserélnek. Azaz az eddigi ütőcsapat lesz a dobó és vica versa. A másodiknak ütő csapat „kergeti’” az első eredményét, próbál eggyel több pontot szerezni mint az elsőnek ütők.
Egy ilyen 50 overes (azaz ODI) meccs olyan 8-9 órát tart. 270-280 pont már jó eredménynek számít. Vannak persze további finomságok, mint pl, az a dobó gyorsan és egyenesen dob, vagy lassan, de megcsavarva a labdát, vagy az úgynevezett „powerplay”, amikor a dobócsapat csak 3 játékos állíthat a pálya széléhez közel (általában 6 van), ezzel is növelve az esélyét annak, hogy 4 pontot érjen el az ütő, mivel több olyan része van a pályának, ahol a guruló labdát nem tudják elérni a játékosok. De ezekbe most nem mennék bele, remélem valami alapvető képet sikerült mindenki számára adnom India egyetlen általános vallásáról.
Szerző: zdyzs  2011.04.01. 19:56 1 komment

Címkék: india döntő krikett vliágbajnokság

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sledger · http://krikett.blog.hu/ 2011.08.20. 10:57:58

Nem akarok trollkodni, de ez így pontatlan. Az ütőjátékos tízféle módon eshet ki. A te általad felsoroltakon kívül (bowled, caught, run out, LBW) az alábbiak lehetnek:
- az ütő kilép a kapu elől és a kapus leveri a pöcköket (stumped)
- az ütő leveri a saját kapuját (hit wicket)
- labdát kétszer megütve (hit the ball twice)
- mezőnyt zavarva (obstructing the field)
- kézzel labdába érve (handled the ball)
- időhúzás (timed out)

Egy over hat JÓ dobásból tevődik össze, tehár a rossz dobásokat (széles vagy érvénytelen) újra kell dobni é ez természetesen büntetőpont az ellenfélnek.

A 270-280 futás 50 over alatt jó eredménynek számít Indiában. A világ krikettpályái nagyon sokban különböznek egymástól. Vannak kevésbé ütőbarát pályák, ott már 200 futás simán elég lehet.

Amúgy összességében jó poszt. Ha krikettes kérdésetek van, szívesen megválaszolom.
süti beállítások módosítása